A kommunista-szocialista világnézet igen mély nyomokat hagyott a lengyel gasztronómiában is. Ékes példája ennek a mai napig közkedvelt és az élet integráns részét képező tejbárkultúra, melynek  eredeti, és a mai napig ezt a funkciót betöltő alappillére az volt, hogy mindenki olcsó és viszonylag tápanyagdús ételekhez jusson.

Mivel sokszor élelmiszerhiány volt, ezért a fehérjeforrás elsősorban a tojásra, a tejtermékekre, a szalonnára és egyéb húskészítményekre korlátozódott. Ennélfogva szinte mindent megfőztek és leleményes ételeket alkottak, azért hogy 39 millió lengyel hasat naponta megtöltsenek. 

Sok, a régi időket megélő lengyel elmondása alapján, a kádári Magyarország vagy Jugoszlávia egyfajta mennyország volt számukra, ugyanis volt valódi kínálat a boltokban és a lengyel viszonyokhoz képest dúsgazdagságnak hatott a magyar piac. Érdekes, hogy míg nálunk nehézkes volt az országból való kiutazás és többnyire volt mit enni, ennek az ellentéte volt igaz itt, azaz bárki utazhatott de sokszor nem volt ennivaló, viszont az innivalóban bővelkedtek.

A mai napig megvannak azok a tejbárok, amelyeket az ötvenes évek tomboló kommunista építkezésének lendületében húztak fel. Társadalmi elvárás, hogy ezek a helyek ne zárjanak be a mostani, piacibb körülmények között sem, és mindenki tudjon legalább egy levest enni nap mint nap, 3-4 zlotyért (200-300 forintért). Ezek a kifőzdék többnyire nyomott árakon bérlik a helyet az önkormányzattól vagy az államtól, így segítve a legszegényebb réteget is mindennap főtt ételhez jutni. Természetesen nem csak a legszegényebbek járnak ide, itt még ma is egyfajta népszokás ilyen helyen családilag megebédelni vagy beugrani reggelizni a piac vagy a munka előtt, esetleg palacsintázni suli után. 

Egy átlagos, déltájban betérő tejbár törzsvendég három fogást mindenképpen eszik. Az első egy leves, a második valamilyen húsféle  (nagyon ritkán hal) krumpli, rizs vagy kása körettel, és ami nagyon fontos, hogy ehhez salátát vagy savanyúságot eszik. Ha jobban belegondolunk, ez a tápanyagok szempontjából egy tökéletes menü. Ugyanis a levesek többnyire valamilyen gyökérzöldségből készülnek, ennél fogva magas az ásványi anyag- és nyomelem tartalmuk. A fehérjét a húsból vagy tojásból nyerik, míg a köret jóllakat és energiát ad, ugyanakkor a saláták és a savanyúságok a vitaminokat szolgáltatják. A desszert többnyire palacsinta vagy cukros nudli. A tejbárok tipikus itala a kompót, ami nem más, mint erdei gyümölcsök forrázata, tulajdonképpen egy gyümölcstea.

A keleti és nyugati szláv népek szinte mindegyike magáénak tudja a pirogit, azaz a töltött, fülszerűre összehajtott tésztát, melyet megfőznek, vagy kissé serpenyőben megpirítanak. A tejbárokban tipikusan lehet kapni húsosat, savanyú káposztával és gombával töltöttet, ruszkit azaz főtt krumplival, túróval töltöttet, valamint nyáron erdei gyümölcsöset. Újításnak számít a spenóttal és fetával, valamint a lencsével töltött változat. A sós pirogik állandó kiegészítője a dinsztelt hagyma, valamint a friss tepertő. 

Ezen kifőzdékben többnyire ablakos rendszer van, azaz előbb szükséges kifizetni az ételt, a blokkal elcammogni a kiadóablakig, majd kis idő múlva kiüvöltenek, hogy az ételed elkészült. A funkciósságot jól mutatja, hogy egyes helyeken a szalvéta annyira vékony papírból van, hogy a nedvszívó értéke egyenlő a nullával, azaz nem használható még szalvétaként sem. 

Az egyik tipikus népies és tejbár-kompatibilis lengyel leves a zsurek, melynek az alapja a savanyított, (latin kifejezéssel élve fermentált) rozsliszt ital. A zsurek egy gazdag zöldségleves, amelyben kolbász vagy valamilyen füstölt áru fő, és a végén a fent említett erjesztett rozslisztlével, lengyel nevén kvázzal behabarják. A liszt vagy gabonaféle erjesztése, más szóval kovász vagy kváz készítés természetesen a magyar gasztronómiának is része, de nincs már központi helyen. Az erdélyi konyha egyik gyöngyszeméhez, a csorba leveshez használja az erjesztett búzakorpát savanyításra. Valamint a nyári aratólevesek, azaz hideg ciberelevesek is a búzakorpától lettek savanyúak régebben. A cibere jelentése tulajdonképpen korpa kváz (kvázi korpa). 

Abból is látszik, hogy ez egy nagyon fontos összetevő itt, hogy szinte minden zöldségesnél és nagyobb boltban lehet venni kvázt, mely megtalálható úgy is mint "ZAKWAS NA BARSZCZ BIAŁY" azaz kváz fehér borscshoz. A vörös borscs a céklás zöldség leves, míg a fehér a többi fehér gyökérzöldség levesét jelenti, jelentős különbség, hogy a fehéret savanyítják a fenti folyadékkal, tehát mondhatjuk: a zsurek testévre. 

A kváz készítése nagyon hasonlít a kovászos uborka elkészítésére. 

Borítsunk egy bögre korpás rozslisztet egy alkalmas befőttesüvegbe, majd öntsük le egy liter már nem forró, de forralt vízzel. Jól keverjük el, adjunk hozzá egy babérlevelet és pár felkarikázott fokhagymagerezdet. A végén gézbe tekert kovászos kenyér serclijét dobjuk a tetejére, ügyelve arra, hogy ekkor a keverék már ne legyen túl forró. A kenyérdarab beindítja a fermentálódást, és ha kellemesen meleg helyen tároltuk három-öt nap múlva tökéletes kvázt kapunk. Elkészülte után hűtőben lefedve tárolhatjuk, esetleg használat után "feletethetjük" egy újabb bögre liszttel és vízzel, és egy pár napig szobahőmérsékleten állva újabb adag kvázhoz jutunk. Látható, hogy nagyon hasonló a kovászosításhoz, valószínűleg a két szó hasonlósága sem véletlen.

Lássuk a Zsureket!

Hozzávalók négy főre:

két szál közepes répa,

két szál közepes fehérrépa,

egy csinos gumó zeller,

egy krumpli,

egy szál füstölt kolbász (és/vagy lengyel fehér kolbász),

ízlés szerint négy - öt deci rozskváz,

százötven gramm füstölt szalonna,

opcionálisan szárított erdei gomba, 

három-négy gerezd fokhagyma, 

kevés majoránna, 

boróka bogyó, 

négy főtt tojás, 

babérlevél, 

 só és

bors. 

A szalonnát apróra vágom, majd egy serpenyőben hagyom, hogy lassan kiengedje a zsírját. A leveszöldségeket kockára aprítom, a babérlevéllel, némi boróka bogyóval, esetleg erdei gombával, körülbelül fél-háromnegyed óráig, körülbelül 1,25 liter vízben lassan főzöm. Sózom, borsozom és ezután hozzáadom a szalonnát, a kolbászt és újabb fél óráig főzöm. A végén az apróra vágott krumplit is belerakom és egy pár perc alatt puhára párolom.

Végül kiveszem a kolbászt és belehabarom a kissé felrázott kvázt, hozzáadom a felkarikázott fokhagymát és majoránnát,  majd egy pár percig kiforralom. Személyenként egy félbevágott főtt tojással, pár csinos darab kolbásszal tálalom. 

Savanykás íze mellé jól esik a fehér kenyér, vagy a zsemle, autentikusan rozskenyérrel fogyasztják.