Amióta Lengyelországban vagyok, megkedveltem a céklát. Otthon többnyire csak savanyúságként ismertem, és mélyen megvettettem, egy mindent befogó, fura ízű zöldségként tartottam számon. 

Aztán itt döbbentem rá arra, hogy mennyiféleképpen lehet elkészíteni, hogy igazán izgalmas alapanyag és egészséges is. Lehet köret, készülhet belőle többféle leves, adhatja a színét a tésztának, süthető belőle muffin, vagy savanyúság illetve előétel alapjául szolgálhat. További nagy előnye, hogy késő tavasztól tél végéig, tehát szinte állandóan rendelkezésünkre áll. Lévén, hogy földben nő, nyomelemekben és ásványi sókban gazdag. Sokan "földíze" miatt nem kedvelik. A most bemutatandó ételnek garantáltan nincs "földíze", sőt, visszafogott fűszerezés mellett is igen gazdag ízvilágú ebéd lehet.  

Alapanyagok két főre: 

1 közepes cékla, körülbelül 300 grammos, 

100 g rizottó rizs, 

30 gramm vaj és kevés olívaolaj, 

50 gramm parmezán vagy hasonló jellegű, lehetőleg nem túl érett sajt,

1 deci liter fűszeres fehér bor,

fokhagyma,

másfél kanál torma,

só és bors. 

A céklát megpucoltam, majd lereszeltem. Feltettem kb. 5 deci vízzel főni. Míg a cékla puhult, aközben megvacsoráztam (körülbelül 15 percig). Ezután a rizottó klasszikus receptjét követtem. Vajon és olajon kissé megszárítottam a rizst majd ráöntöttem a bort. Akkor jó, ha sistereg, és hirtelen megcsapja az ember orrát a bor fűszeressége.

Innentől jön a valamivel nehezebb rész. A céklát átszűrtem és belekevertem a rizsbe, majd adtam hozzá némi levet is, sóztam, borsoztam és hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát is. Szinte folyamatosan kevergettem, hiszen csak éppen egy kevés levet adtam hozzá, hogy a rizs és a cékla puhuljon, és a keményítő újra és újra sűrítse az állagát a rizottónak. Igazán szép látvány, amikor egyszer csak a cékla összeesik, a rizs megduzzad, és az egészet összefogja a vajas-fehérboros mártás. Ebben a pillanatban kevertem bele a tormát és a reszelt sajtot. Mehet a dobozba! Közvetlen fogyasztáskor érdemes megszórni sajttal.